Valamikor október, november környékén jött egy gondolat, hogy rakjuk rendbe a padlást. Csináljunk belőle dühöngőt. Jó pontosabban akkorra érett be.
Tudod amikor folyamatosan kapod a pici ingereket és egyszer csak eggyé válik, és felkapcsolódik a lámpa a fejedben, hogy hohó tudom rá a megoldást! Na ez egy ilyen volt….
Az első ingerek egyike évekkel ezelőtt érkezett, amikor a lányok még ovisok voltak. Születésnapi buli… Persze, csináljunk, persze jöhetnek a barátaid. Aztán jött is 5-6 gyerek és hozzájuk 5-6 szülő. Na erre nem voltam felkészülve. Ráadásul egy két szobás lakásban laktunk akkor. Látszólag minden jól alakult, a szülők miatt én a gyerekeket szabadjára engedtem a lakásban. Mindenki nagyon jól érezte magát. Én belül éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, de már nincs mit tenni. Tortáztunk, nasiztunk, ettünk, ittunk, megkapta a csemete a rengeteg ajándékot. Aztán egyszer csak üres lett a lakás. Elmentek. Újra csak mi 4-en voltunk. Jött a rom eltakarítás. És sajnos a gyermek sírás. Amennyi kárt okoztak 4 óra leforgása alatt…. Az egy dolog hogy volt olyan szalag amit 3 cm-es darabokra vágtak. Nem volt olyan játék, ami a helyén maradt volna. De a legrosszabb… A buli előtt kapott lego kastélyt, amit 3 napig épített egyedül 4 évesen, azt darabokra szedték és a darabjait szanaszét szórták.
Szóval ez volt az egyik ok, hogy a lakóterünkbe nem szeretnék újabb gyerekzsúrt…. Nem is nagyon tartottunk többet itthon, inkább elvittük őket tánctermekbe. Tudom tök egyszerű lenne egy játszóház kibérlése, de azzal egy hatalmas gondom van. Az nem a szülinaposról szól. Ott minden gyermek rohangál, és jól érzi magát, ami tök szuper, de ott a szülinapos nem tudja különlegesnek érezni magát. Ezért mi ezt nem szerettük. Nem is választottuk sosem. Én nagyon szeretek kicsikkel foglalkozni, így inkább olyan partykat csináltam, ahol a gyerekek jól érzik magukat, de az ünnepelt úgy van kiemelve, hogy az senkit nem zavar, de neki egy plusz élményt ad.
Aztán egy másik inger, mikor a barátaink átjöttek kicsi otthonunkba és egy picit elszabadult a pokol… Minden is volt ott. Az új tv-t érintőképernyősnek hitték, a szekrényfalat majdnem felborították, mert egymásnak estek. A fürdőnk romokban hevert. Ott éjjel én nagyon megharagudtam a srácokra és hazaküldtem mindenkit, mert nem gondolom, hogy kisgyermek mellett ez normális, amit akkor csináltak.
Jöttek folyamatosan a kis ingerek, amik egyre jobban arra tereltek, hogy kell egy üres padlás. Egy barát panaszkodott, hogy nem tud kibérelni egy-egy éjszakára úgy lakást, hogy abban lehessen hangoskodni. Mindig mindenhol valami probléma volt. Többször említette, hogy egy pincehelyiség milyen jó lenne, hisz onnan nem jön ki a hang. De hát nekem pincém nincsen.
De padlásom van. Tény tele mindennel. Hát fogjunk neki. Rakjuk rendbe. Nézzük meg mit lehet belőle kihozni. Eddig csak a pakolást.
Az első alkalommal amikor nekikezdtünk lepakolni a padlásról 3 nap alatt lehordtuk a holmik egy részét. Azzal:
Megtöltöttünk egy 4 köbös konténert színültig.
Vagy 4 embert elhajtottam a kertből, hogy ne kutakodjanak.
Egy hölgynek odaadtam 17 doboz csecse becsét (jénait, vázát, tányért stb)
Elvittek egy csomó vasat, amit nem nekünk kellett lehordani.
A lányom és a barátnője a lehordott bútorokat 5 órán keresztül bontotta szét, és csináltak két kupacot.
Ezt egy másik ember elvitte, közel 4 köb lapraszerelt bútorlapot.
Mi négyen, néha öten elvittük a hulladéktároló udvarra az elektromos hulladékokat. Ha nem fordultunk 10-et akkor egyet sem.
Majd pihentünk egy kicsit, na jó nem. Jöttek az ünnepek. Emiatt a padlás pihent. De a héten újra neki kezdtünk.
Megint 3 napja pakoljuk, most ma még tuti ezt csináljuk, de a kertünk megtelt. Mivel? Mindennel is. Megint van 3 nagy kupac bútorlap.
Másik 2 nagy kupac natúr fa, ami darabolásra vár (itt lehet jelentkezni segíteni, ebédet tudok cserébe adni)
Újabb lom, amihez most nem kértünk konténert, mert majd a lomtalanításkor kirakjuk. Addig eldugtuk a kertben.
Kirándultunk újra a hulladékudvarra kartonnal, elektromos hulladékkal és hungarocellel.
És még van fent holmi. De már szépen ürül.
Természetes találtunk fent „kincseket”. Például nagypapám diplomamunkáját, a szüleim levelezését, amikor messze voltak egymástól, szenes vasalót, gyerekori gyűjteményem, anyukám tervrajzait. Nem volt mindig könnyű a pakolás, (főleg most, hogy anyu évfordulója a nyakunkon van, de erről később…) de azt érzem, hogy ezek nélkül is jól megvagyunk, sőt a padlás új funkciót tud kapni, ami jó.
Hisz ha elkészül, akkor a csajok bármennyi barátot áthívhatnak, mert lesz fent tér. Akár ottalvós bulit is csaphatnak. Mi is áthívhatjuk a barátainkat. Nagyobb családi eseményt is lehet ott tartani. Aztán ki tudja, hogy még mire lesz jó az a padlás.