A mai nap nagyon hosszú volt. Reggel már nyűgösen keltem, de nem csak én, hanem a csajok is. Alig tudtam őket útnak indítani, ráadásul tudtam, hogy én is végig fogom rohanni a mai napomat.
Így is lett. 8-kor elindultam, kocsiba be, irány az önkormányzat, ott fél óra várakozás, miközben időpontra érkeztem. Majd onnan rohanás tovább a szalonba. Amikor ott végeztem, akkor futás haza árajánlatot írni. Mikor azzal elkészültem haladjunk tovább vásárolni, mert kong az ürességtől a hűtő.
Azt hazavittem, elpakoltam, főztem egy gyerekre, másik gyerekre. Közben indítsunk egy mosást….
Mindenki hazaér délután 4. Én ma még nem csináltam semmit.
Na fussunk neki, anya kellene naci, kellene cipő, akkor kocsiba újra be, irány vásárolni,
– ez nem tetszik
– az tetszik
– de ez kicsi
– anya szerinted jó lenne?
Hát lassan azt se tudtam nekem mi lenne jó, azaz de pontosan tudtam.
Otthon bekuckózni egy vastag pihepuha takaró alá egy bögre forró csokival sok sok tejszínhabbal a tetején és békésen olvasni a csendes lakásban…. Na EZ nem várt rám….
Cserébe a következő mondat hagyta el a családom száját kórusban. Anya éhes vagyok…. Ahha én nem. Ki mit szeretne enni?
– nem tudom
– nincs ötletem
– nekem mindegy
A személyes kedvencem:
– amit Te is ehetsz 🥰
Hát nincs mit tenni, nekem kell kitalálni. Vásárlást befejeztük, irány a kocsi, irány haza. Anya vacsit gyárt….
Végre túl a vacsin. Végre csönd, mert a lányok elmentek aludni. És erre Petitől jön a bűvös mondat….
Indulunk edzeni?
Na NE…. Azt nem bírom ki.
De IGEN itt vagyok a teremben és átkapcsolok a sportoló üzemmódba (mondjuk nem tudom a mai napig magam sportolónak hívni, számomra ez olyan nagyképű)
Nem akartam lejönni, de nem tehetem meg, hogy mindig a kifogásokat keresem, mert akkor el se kezdtem volna az edzést. De itt vagyok és teszem a dolgom.
Ma épp egy cuki váll edzésen vagyok túl és utána a nap levezetésének még 15 perc lépcsőzés és 50 perc séta várt. Pont zárásra be is fejeztük a bulit ☺️